# „Drágám, emlékeztetnélek: te adtad be a válókeresetet. Anyád innentől a te felelősséged” – mosolyodott el Olga, és ezzel olyan leckét adott a volt férjének, amelyet az soha nem felejtett el.
Olga csütörtökei nyolc éven át ugyanúgy teltek. Munka után bevásárolt, aztán elment az anyósához, Galina Arkagyjevnához, hogy elvégezze mindazt, amire az idős asszony egyedül is képes lett volna, ha egy kicsit hajlandó erőfeszítést tenni.
A telefonja jegyzeteiben már évek óta ott szerepelt a bevásárlólista:
„1%-os kefir, semmiképp sem 2,5%-os, mert attól gyomorégése van. Kis foglalatú izzó az előszobába. Villanyszámla. Elem a távirányítóba. Borogyinói kenyér, de ne szeletelt, mert szerinte az már száraz.”
Az utolsó megjegyzést három éve írta hozzá Olga, miután az anyósa visszaadta neki a kenyeret, és közölte:
– Én ilyet nem eszem. Add oda a galambjaidnak!
Olgának nem voltak galambjai. Volt viszont egy könyvelői állása egy építőipari cégnél, egy kétszobás lakása Jekatyerinburg Uralmas városrészében, amelyet a nagymamájától örökölt, és egy férje, Kirill, aki nyolc éven keresztül egyetlen egyszer sem kísérte el az anyjához csütörtökönként.
– Tudod, milyen idegesítő tud lenni – magyarázta mindig. – Öt perc alatt felmegy tőle a vérnyomásom. Te viszont jól kijössz vele. Te vagy a család diplomatája.
Olga pedig ment. Hetente. Éveken át.
Azon a csütörtökön azonban valami más is szöget ütött a fejébe. Kirill az utóbbi héten két új inget vásárolt. Mindkettő világoskék volt, pedig korábban mindig azt mondogatta, hogy ez a fogorvosok színe.
Ráadásul esténként egyre gyakrabban nézegette a telefonját, és furcsán mosolygott.
Olga akkor még nem tudta, hogy hamarosan nemcsak a házassága, hanem az anyósával való kapcsolata is gyökeresen megváltozik.
## „Beadtam a válókeresetet. Találkoztam valakivel.”
Galina Arkagyjevna aznap húsz perc késéssel nyitott ajtót.
– Elkéstél – mondta köszönés helyett.
– Dugó volt a Kozmonavtov sugárúton.
– Másnak is van dolga. Verocska menye például hóban, fagyban is hatra ideér.
Olga nem válaszolt. Tudta, hogy az anyósának mindig akad valaki, aki nála jobb, ügyesebb, szorgalmasabb és tökéletesebb. A valóságban azonban még soha nem látott olyan embert, aki megfelelt volna Galina Arkagyjevnának.
Bevitte a bevásárlást, kicserélte az izzót, kifizette a számlát, elemet tett a távirányítóba. Éppen indulni készült, amikor az anyósa váratlanul megszólalt:
– Kirill telefonált. Azt mondta, hamarosan nagy változások lesznek az életében. Nem tudod, mire gondolt?
– Fogalmam sincs – felelte Olga őszintén.
Galina Arkagyjevna furcsán nézett rá. A tekintetében egyszerre volt sajnálkozás és valami nehezen megmagyarázható elégedettség.
Olga akkor még nem értette, miért.
A választ vasárnap kapta meg.
Kirill a konyhaasztalnál ült, a kanalat forgatta az ujjai között, de a kedvenc mazsolás-vaníliás túrós palacsintájához hozzá sem nyúlt.
– Olga, beadtam a válókeresetet. Az állami ügyintézési portálon keresztül. Hamarosan kapsz róla értesítést.
Olga lekapcsolta a tűzhelyet. Abban a pillanatban valamiért fontosabbnak tűnt, hogy ne égjen oda az olaj, mint az, hogy a férje éppen közölte vele: vége a házasságuknak.
– Megkérdezhetem, miért?
Kirill megvonta a vállát.
– Ilyen az élet. Az emberek eltávolodnak egymástól. Mi már régóta inkább lakótársak vagyunk, mint házastársak. Megismertem valakit, akivel minden könnyebb.
– Hogy hívják?
– Alina. De ennek nincs jelentősége.
– Hány éves?
– Huszonhat. Olga, ne csinálj ebből kihallgatást! Nem akarok veszekedni. Szeretném békésen lezárni.
Olga leült vele szemben.
– Rendben. Akkor mondd el, mit jelent számodra a békés lezárás.
Kirill kihúzta magát. Olga jól ismerte ezt a testtartást. Ilyenkor a férje olyasmit készült mondani, amit már előre begyakorolt.
– Nincs gyerekünk, nincs sok minden, amin osztoznunk kellene. Az autó az enyém, a hitelt is én fizetem. De a lakással kapcsolatban van egy kérdés. Nyolc évet éltem ott. Felújítottuk a konyhát, a fürdőszobát, a padlót. Közös pénzből. Utánanéztem, és azt mondták, hogy ha a közös beruházások miatt nőtt az ingatlan értéke, akkor jogosult lehetek valamiféle részesedésre.
Olga lassan felvonta a szemöldökét.
– És mennyit szeretnél?
– Egymillió-kétszázezer rubelt. Kifizeted, és nem kell bíróságra mennünk.
Olga elnevette magát.
A nevetése rövid volt, inkább a döbbenet tört ki belőle, mint az öröm. Kirill azonban úgy nézett rá, mintha elvesztette volna az eszét.
– Mi olyan vicces?
– Semmi, Kirill. Csak úgy látom, nem ismered teljesen a saját felújításotok történetét.
– Miért ne ismerném? Én választottam ki a csempét!
– A csempét valóban te választottad. Csakhogy én fizettem ki.
Kirill elhallgatott.
– Emlékszel a nagymamám örökségére? A lakást és a pénzt is rám hagyta. A pénzt külön számlára tettem, és a mindennapi kiadásainkra soha nem használtam. A felújítást abból fizettem. A munkásokkal kötött szerződések az én nevemen vannak. A számlák, a banki átutalások, minden megvan. A kék mappában, a szekrény második polcán.
Kirill arca megváltozott.
– Te ezt előre eltervezted? Már nyolc éve arra készültél, hogy elválunk?
– Nem. Egyszerűen könyvelő vagyok. Mindig tudom, honnan származik a pénz, és hová kerül.
Kirill még aznap este összepakolt. Elvitte a laptopját, a játékkonzolját, két táskányi ruhát és még a kávéfőzőt is, pedig a kávét kizárólag Olga itta.
Az ajtóból azonban még visszafordult.
– Egyébként anya még nem tud Alináról. Ne mondd el neki, jó? Majd én beszélek vele.
– Rendben.
Kirill megkönnyebbülten bólintott, aztán feltette a következő kérdést:
– Csütörtökön azért elmész hozzá? Nekem most nem lesz időm.
Olga a férje világoskék ingére, majd a hóna alatt szorongatott kávéfőzőre nézett.
– Persze. Elmegyek.
És valóban elment. Nem Kirill kedvéért, hanem mert Galina Arkagyjevna kefirje rendszerint szerdára elfogyott.
Csakhogy ezúttal egészen más fogadta.
## Az anyós már az új menyasszonnyal tervezte a jövőt
Galina Arkagyjevna azonnal ajtót nyitott, és szokatlanul kedves hangon invitálta be Olgát.
– Gyere csak, drágám! Vedd le a cipődet! Kérsz teát?
Nyolc év alatt egyszer sem kínálta meg teával.
Olga már ettől gyanakodni kezdett.
A konyhaasztalon fényes prospektusok hevertek. Kétszintes, világos téglaházak, gondozott kertek, gyerekhinták és fenyőfák szerepeltek rajtuk.
– A Fenyvespart lakópark! – jelentette ki büszkén Galina Arkagyjevna. – Mindössze húsz percre a várostól. Gáz, aszfaltozott utak, biztonsági szolgálat. Kirill és Alina már ki is nézték a házat. Száznegyven négyzetméter! Az emeleten három hálószoba, lent pedig egy vendégszoba saját fürdőszobával. Az lesz az enyém!
Olga lassan letette a táskáját.
Tehát Kirill már mindent elmondott. Sőt, úgy tűnt, az anyja kifejezetten elégedett volt a válással.
– Gratulálok – mondta Olga.
– Köszönöm. Ne haragudj rám, Olgácska, de te sosem voltál igazán hozzá való. Én mindig megmondtam. Rendesen vezeted a háztartást, takarékos vagy, megbízható, de unalmas. Egy férfinak szikra kell! Alina eleven, vidám, és tudja, hogyan kell boldoggá tenni egy férfit. Képzeld, még Napóleon-tortát is hozott nekem! Házit, állítólag.
A tortából mindössze egyetlen szelet hiányzott.
– És miből veszitek meg a házat? – kérdezte Olga.
Galina Arkagyjevna büszkén felemelte az állát.
– Eladom a lakásomat. Már a vevő is megvan, előleget is fizetett. A pénz megy a házba. Alinának van hivatalos fizetése, ezért a bank jóváhagyta a hitelét. Kirill viszont, ahogy te is tudod, részben borítékban kapja a pénzét. Az első befizetést én állom. Cserébe velük élek majd, minden kényelemmel, friss levegőn. Végre nem kell többé a te csütörtökeidre várnom!
Olga gyomra összeszorult.
– A ház Alina nevére kerül?
– Hát persze! Az veszi fel a hitelt, akinek a nevére kerül. De miért számít ez? Hiszen összeházasodnak, amint elváltok.
Olga letette a csészét.
– Galina Arkagyjevna, kérem, ne haragudjon meg azért, amit mondani fogok. Ha eladja a saját lakását, és a pénzt egy olyan ház megvásárlására fordítja, amely egy másik ember nevén lesz, akkor könnyen elveszítheti az összes pénzét. Ha a ház kizárólag Alina tulajdona, attól ön még nem szerez benne részesedést, lakhatási jogot vagy saját szobát. Addig maradhat ott, amíg a tulajdonos ezt megengedi.
Az anyós arca megkeményedett.
– Te most irigykedsz! Téged elhagytak, nekik pedig minden sikerül. De ne próbálj rosszindulatú történetekkel megijeszteni!
– Nem ijesztgetem. Azt tanácsolom, hogy legalább írásban rögzítsék: a pénzt kölcsönadta. Vagy kérjen tulajdonrészt a házból.
– Tulajdonrészt? A saját fiamtól? Még mit nem! Elég volt, Olga. Köszönöm a bevásárlást. A kulcsot hagyd az éjjeliszekrényen. Többé nem lesz rá szükséged.
Olga szó nélkül letette a kulcsot a prospektus mellé, amelyen egy mosolygó család pózolt a kutyájával.
Akkor még nem tudta, hogy néhány hónap múlva az anyósa ugyanezen az ajtón fog becsöngetni, egyetlen bőrönddel a kezében.
## A házasság véget ért, de a történet csak most kezdődött
Egy hónappal később csendben elváltak az anyakönyvi hivatalban.
Kirill egy fiatal ügyvéddel érkezett, de az egymillió-kétszázezres követeléséről többé egyetlen szót sem ejtett. Olga előző héten elküldte neki a felújítás összes dokumentumát: a szerződéseket, az örökséget igazoló banki kivonatokat és a számlákat.
„A lakás az örökségem része. A felújítást a saját, örökölt pénzemből fizettem. Ha továbbra is igényt tartasz rá, bíróságon próbálkozhatsz. De az ügyvédedet te fogod fizetni” – írta neki.
Kirill inkább nem próbálkozott.
A hivatal lépcsőjén még megállt előtte.
– Ne haragudj rám. Jó ember vagy. Csak így alakult.
– Nem haragszom – felelte Olga.
Ez majdnem igaz volt.
Otthon levette a falról a közös nyaralásukon készült fényképet. Egy tengerparton álltak, vörösre égett vállal, boldogan mosolyogva. Olga sokáig nézte, aztán a komód fiókjába tette, képpel lefelé.
Az első hetekben furcsa volt az élet.
Csütörtök esténként még automatikusan megvette az egy százalékos kefirt, majd otthon állt a hűtő előtt, és nem tudta, mit kezdjen vele.
Később elmúlt a megszokás. Olga uszodabérletet vásárolt, szombat délelőttönként moziba járt, és egyszer még randizott is Igorral a szomszédos osztályról. A férfi már három éve minden újévre saját készítésű mandarinos lekvárt ajándékozott neki.
A randi kedves volt, de nem különösebben izgalmas.
Olga azonban már nem sietett sehová.
Kirillről közös ismerősöktől hallott. A házat megvették, Alina rendszeresen posztolt az emeleti ablakból nyíló fenyvesről, kávéscsészékről és csíkos zokniba bújtatott lábakról. Galina Arkagyjevna pedig három hét alatt eladta a lakását, méghozzá meglehetősen olcsón, mert – ahogy mondta – „a gyerekeknek sürgősen kellett a pénz”.
Olga mindezt tudomásul vette.
Egészen március elejéig, amikor egy szerda este fél tizenegykor megcsörrent a telefonja.
Kirill hívta.
– Szia, Olga. Fent vagy még?
– Már majdnem aludtam.
– Figyelj, baj van. Nem tudom, kihez fordulhatnék.
A hangja idegenül csengett. Bizonytalanul, szinte könyörgően beszélt.
– Mi történt?
– Anyával van probléma. Eleinte minden rendben ment. Az első hónapban. Aztán Alina egyre többet panaszkodott rá. Anya átrendezi a konyhát, ellenőrzi a hűtőt, beleszól a főzésbe, és még Alina követőinek is írogatja, hogy nem tud rendesen főzni. Tudod, milyen anya.
– Tudom.
– Alina azt mondja, abban állapodtak meg, hogy anya csak látogatóba jön, nem költözik hozzájuk végleg. Azt is mondta, hogy ez az ő háza, ő fizeti a hitelt, és nem köteles az anyósával élni. Még akkor sem, ha hamarosan összeházasodunk. Összepakolta anya holmiját, és elküldte.
Olga felült az ágyban.
– És te mit csináltál?
– Próbáltam beszélni vele! De Alina azt mondta, válasszak: vagy ő, vagy az anyám. Nem dobhatom most el az egészet, júniusra terveztük az esküvőt!
– És anya pénze?
Kirill hallgatott néhány másodpercig.
– A házban van. Nem lehet csak úgy kivenni. Alina azt mondja, majd később, ha újrafinanszírozza a hitelt, megoldjuk. De most ez bonyolult.
Olga már sejtette, mi következik.
– Miért nekem mondod ezt?
– Mert neked kétszobás lakásod van. A másik szobát alig használod. Anya megszokott téged, és te tudsz bánni vele. Nem fogadnád be egy kis időre? Amíg kitalálok valamit. Én is adnék pénzt a bevásárlásra, amennyit tudok.
Olga a másik szoba felé nézett. Ott állt a vasalódeszka, a sarokban egy összetekert szőnyeg, mellette a karácsonyi díszek doboza.
Eszébe jutott a saját esküvője, amikor Galina Arkagyjevna azzal koccintott, hogy „a legfontosabb, hogy Kirill mindig jóllakjon”.
Eszébe jutott a kidobott olivjesaláta, a visszautasított kenyér és a nyolc évnyi csütörtök, amikor az anyósa soha nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Olga késik.
Aztán megszólalt.
– Kirill, drágám, emlékeztetnélek valamire. A válókeresetet te adtad be. Úgyhogy anyád innentől a te felelősséged.
Olyan nyugodtan mondta, hogy maga is meglepődött.
Kirill szinte levegőt sem kapott.
– Ezt komolyan mondod? Hiszen idős asszony! Hatvannyolc éves! Egyáltalán nem sajnálod?
– De, sajnálom. És téged ki akadályoz abban, hogy segíts neki?
– Ennek semmi köze hozzám!
– Dehogynem, Kirill. Te beszélted rá a lakása eladására. Te hagytad, hogy a pénzét a menyasszonyod házába fektesse. Te pedig végignézted, ahogy Alina összepakolja a holmiját, és kirakja őt az utcára. Most pedig azt várod, hogy a volt feleséged oldja meg a problémádat? Nem vagyok a lelkiismereted mentőszolgálata.
Kirill hangja elcsuklott.
– Micsoda szívtelen nő lett belőled!
– Jó éjszakát!
Olga bontotta a hívást.
Aznap éjjel háromig nem tudott elaludni. A plafont nézte, és önmagával vitatkozott.
Az egyik fele azt mondta: jól tetted, végre ő is viselje a döntései következményeit.
A másik viszont azt kérdezte: és Galina Arkagyjevna? Bármennyire megkeserítette Olga életét, most hatvannyolc évesen, saját lakás és pénz nélkül, egy barátnője összecsukható ágyán aludt.
Reggelre sem jutott dűlőre.
Aztán szombaton tíz órakor megszólalt a csengő.
Olga még köntösben volt, a haja nedvesen tapadt a nyakához. Kikukucskált a kémlelőnyíláson.
Galina Arkagyjevna állt odakint a bézs kabátjában. Mellette egy nagy, kockás utazótáska, a lábánál pedig egy újságpapírba csomagolt ibolyás virágcserép.
Olga ajtót nyitott.
– Jó napot, Olga – mondta az anyósa. Aztán kis szünet után hozzátette: – Bocsáss meg, hogy bejelentés nélkül jöttem.
Nyolc év alatt ez volt az első alkalom, hogy bocsánatot kért.
## Egy hangüzenet, amely hárommillió-négyszázezer rubelt mentett meg
A konyhában ültek. Galina Arkagyjevna két kézzel fogta a teáscsészét, mintha fázna.
– Nem azért jöttem, hogy befogadj – mondta halkan. – Kirill elmesélte, hogy nemet mondtál. És igazad van. Én is nemet mondtam volna a helyedben. Nem is tudom, miért jöttem ide. Ljudmila elment az unokáiért az állomásra, én meg csak ültem volna egyedül a kinyitható ágyon. Felszálltam a buszra, és egyszer csak itt találtam magam.
– Igyon egy kis teát, Galina Arkagyjevna.
Az asszony sokáig hallgatott.
– Akkoriban azt mondtad, kérjek írásos igazolást. Vagy tulajdonrészt a házból. Én pedig elküldtelek. Mondd meg őszintén: minden pénzem odaveszett?
Olga újra töltött neki a teából.
– Attól függ. Mesélje el pontosan, hogyan történt a lakás eladása és a pénz átutalása.
Galina Arkagyjevna lassan, sokszor elkalandozva mesélt. Olga közben jegyzetelt a háztartási költségvetéséhez használt füzetébe.
A lakást négymillió-százezer rubelért adta el. Ebből hárommillió-négyszázezret utalt át Alinának, két részletben. A maradékot megtartotta a bankszámláján, temetésre és váratlan kiadásokra.
– Írt valamit a közleménybe az átutalásnál? – kérdezte Olga.
– Milyen közleményt?
Olga elővette az asszony telefonját, és együtt megnyitották az átutalások listáját.
Az első, kétmillió rubeles átutalás mellett ez állt: „Alinának a házra”.
A másodiknál nem volt megjegyzés.
– És az Alinával folytatott beszélgetései? Megvannak?
– Én semmit sem törlök! Még Kirill katonai fényképei is megvannak.
Olga megnyitotta az üzenetváltást.
Alina korábban szívecskéket küldött, kedveskedett, és Galina Arkagyjevnát a család angyalának nevezte. A második átutalás napján azonban egy hangüzenetet is küldött.
Olga elindította.
Alina fiatalos, csilingelő hangja szólt a telefonból, a háttérben egy kávégép zúgott.
„Galina Arkagyjevna, megkaptam, nagyon szépen köszönöm! Ne aggódjon, ez csak átmeneti megoldás. Amint eladom a Botanika városrészben lévő garzonlakásomat, az utolsó fillérig visszaadom a pénzét. Vagy átruházunk önre egy tulajdonrészt a házból, ahogy önnek kényelmesebb. Hiszen maga nekünk olyan, mintha az anyukánk lenne!”
Olga újra lejátszotta a felvételt.
Aztán még egyszer.
Galina Arkagyjevna idegesen figyelte.
– Mi az? Valami baj van?
Olga letette a telefont.
– Nem, Galina Arkagyjevna. Éppen ellenkezőleg. Ez a felvétel nagyon sokat érhet. Ne töröljön semmit! Senkinek ne adja oda a telefonját, még Kirillnek sem.
– De hát miért?
– Mert Alina a saját hangján mondja ki, hogy a pénzt ideiglenesen kapta, és vissza fogja fizetni. Ez komoly bizonyíték lehet arra, hogy nem ajándékról volt szó. Megvannak a banki átutalások is, amelyek igazolják, hogy a pénz az ő számlájára érkezett. Egy ügyvéd meg tudja vizsgálni, hogyan lehet jogszerűen visszakövetelni az összeget.
Galina Arkagyjevna úgy nézett rá, mintha Olga hirtelen kínaiul kezdett volna beszélni.
– Bíróságra menjek Alina ellen? Hiszen ő lesz Kirill felesége!
– Ez az ő dolguk. Önnek viszont gondoskodnia kell arról, hogy legyen hol laknia.
Az asszony sokáig hallgatott. Aztán sírni kezdett, és a tenyerével próbálta eltakarni az arcát.
Olga nem ölelte át, nem mondta, hogy minden rendben lesz. Egyszerűen odatolta elé a papírzsebkendős dobozt, és töltött neki még egy csésze teát.
Amikor Galina Arkagyjevna végre megnyugodott, halkan megszólalt:
– Tudod, én sosem szerettelek igazán. Ezt te is tudod. Mindig azt kérdeztem magamtól, mit talál benned a fiam. Aztán megjelent Alina. Kedves volt, csacsogott, tortákat hozott. Úgy éreztem, mintha az a lányom lenne, aki soha nem született meg. Aztán megkapta a pénzt, és hirtelen útban lettem neki. Azt mondta, zavarom a műsorait, felborítom a napirendjét, túl hangosan mosogatok.
– Az élő közvetítéseit – magyarázta Olga.
– Kinek közvetít?
– Azoknak, akik az interneten nézik.
Galina Arkagyjevna hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Micsoda világ!
Olga majdnem elmosolyodott.
Hétfőn felhívta régi barátnőjét, Szvetát, aki jogászként dolgozott. Az egyetemen Olga fél évig jogot tanult, mielőtt átiratkozott volna közgazdaságtanra. Szveta viszont kitartott, és mára polgári ügyekkel foglalkozott.
A jogász meghallgatta a hangüzenetet, majd átnézte az átutalások adatait és a beszélgetéseket.
– Ez jó kiindulópont – mondta. – Nincs írásos kölcsönszerződés, de a banki bizonylatok, az üzenetek és a visszafizetési ígéret együtt fontos bizonyítékok lehetnek. Megvizsgáljuk a jogalap nélküli gazdagodás miatti igényt, illetve azt is, hogy kölcsönként érvényesíthető-e a követelés. Emellett kérjük, hogy a bíróság biztosítsa a követelésünket, például az érintett ingatlanra vonatkozó korlátozással, ha ennek megvannak a jogi feltételei.
– És ha Alina azt állítja, hogy ajándék volt?
Szveta elmosolyodott.
– Akkor meg kell magyaráznia, miért ígérte meg többször is, hogy az utolsó fillérig visszafizeti.
Egy héttel később beadták a keresetet.
## „Te tönkreteszed az életemet!” – ordította Kirill
Három nappal azután, hogy Alina kézhez kapta a bíróság döntését a házra vonatkozó korlátozásról, Kirill felhívta Olgát.
– Mit művelsz?! – kiabálta köszönés helyett. – Tudom, hogy te beszélted rá anyámat! Magától soha nem jutott volna eszébe ilyesmi!
– Szia, Kirill.
– Alina teljesen kiborult! A bank nem engedi a hitel újrafinanszírozását, mert korlátozás került az ingatlanra! Felfogod, hogy tönkreteszed az életemet?
– Én? – Olga őszintén meglepődött. – Te kértél meg, hogy gondoskodjak anyádról. Hát megtettem. Csak nem úgy, ahogy elképzelted.
– Én azt kértem, hogy fogadd be!
– Én pedig arra jutottam, hogy jobb lenne, ha lenne saját otthona. A saját pénzéből.
– Az a pénz már a házban van!
– Pontosan. Anyád pénze a menyasszonyod házában. Érzed a különbséget?
Kirill lecsapta a telefont.
Később még üzeneteket is küldött. Azt írta, hogy Olga bosszúálló, irigy, és egész házasságuk alatt ellene hangolta az anyját.
Olga a buszmegállóban olvasta el az üzenetet, és hangosan felnevetett.
Nyolc éven át ő vitte a bevásárlást, fizette a számlákat, cserélte az izzókat és hallgatta az anyósa sértéseit. Most pedig kiderült, hogy ő hangolta Galina Arkagyjevnát a saját fia ellen.
Két nappal később Alina személyesen is megjelent Olga lakásán.
Magas volt, gondosan összefogott hajjal, világos sportöltözetben. A kezében egy aranyszalaggal átkötött cukrászdai dobozt tartott.
– Olga? Beszélhetnénk öt percet? Nem akarok veszekedni.
Olga beengedte a konyhába, de teával nem kínálta meg.
Alina leült, keresztbe tette a lábát, és felvette azt a mosolyt, amellyel valószínűleg a követőit is meggyőzte.
– Nézze, tudom, hogy haragszik Kirillre. Megértem. De próbáljuk ezt nőként rendezni. Maga is nyolc évig élt együtt Galina Arkagyjevnánéval. Tudja, milyen nehéz természetű. Akkor miért harcol érte? Már semmi köze magához.
– Valóban nincs – felelte Olga. – De magának hárommillió-négyszázezer rubellel tartozik.
Alina mosolya kissé megmerevedett.
– Ő maga ajánlotta fel! Senki nem kényszerítette!
– Ezt nem vitatom. Csakhogy maga megígérte, hogy visszafizeti.
– Az csak udvariasság volt! Az emberek mondanak ilyeneket!
– Akkor majd a bíróság eldönti, mit jelentenek a szavai. Én könyvelő vagyok, nem bíró. De van egy egyszerű szabályom: ha valaki pénzt kap, és megígéri, hogy visszaadja, akkor vissza kell adnia.
Alina közelebb hajolt.
– Mi lenne, ha felajánlanék magának kétszázezer rubelt? Saját zsebből. Maga rábeszéli Galina Arkagyjevnát, hogy vonja vissza a keresetet, és mindenki megy tovább a maga útján.
Olga felállt, és kinyitotta az ajtót.
– Vigye magával a süteményt. És mondja meg Kirillnek, hogy az anyja nem engem hallgat. Hanem a saját bankszámlakivonatát.
Alina szó nélkül távozott.
A dobozt az asztalon felejtette. Olga levitte a földszinti szomszédjához, Nyina nénihez, akinek éppen az unokái vendégeskedtek. A gyerekek tíz perc alatt eltüntették az összes süteményt.
Amikor Olga este felhívta Galina Arkagyjevnát, hogy elmesélje a történteket, az asszony meglepetten kérdezte:
– Kétszázezer rubelt ajánlott neked?
– Igen.
– És te visszautasítottad?
– Természetesen.
– Te bolond! – mondta Galina Arkagyjevna, de a hangjában most először volt gyengédség. – Viccelek, drágám. Köszönöm.
Olga egy pillanatra elhallgatott.
Az anyósa korábban soha nem nevezte őt drágámnak.
## A pénz visszakerült a jogos tulajdonosához
A tárgyalást április végére tűzték ki, de végül nem került rá sor.
Egy héttel a tárgyalás előtt Alina ügyvédje felhívta Szvetát, és egyezséget ajánlott. Kiderült, hogy a fiatal jogász nem is Kirillt képviselte, hanem Alina apját, akinek két autómosója volt Verhnyaja Pismában.
Alina szülei vállalták, hogy egy hónapon belül visszafizetik Galina Arkagyjevnának a teljes hárommillió-négyszázezer rubelt. Cserébe az asszony visszavonja a keresetet, és a házra vonatkozó korlátozást is megszüntetik.
– A szülei teljesen kiborultak – mesélte Szveta nevetve. – Azt hitték, Alina maga spórolta össze az önerőt az internetes műsoraival. Aztán megtudták, hogy a pénzt az anyósától kapta, akit utána egyszerűen kirakott a házból. Az apja állítólag úgy ordított, hogy az ügyvédnek csengett a füle.
Galina Arkagyjevna pénteken aláírta az egyezséget.
Három héttel később az összeg hiánytalanul megérkezett a bankszámlájára.
– Visszajött – mondta az asszony, miközben a repedt kijelzős telefonját nézte.
– Igen. Visszajött – felelte Olga.
– Tartozom neked.
– Nekem semmivel. Fizesse ki Szvetát, és próbáljon új életet kezdeni.
– Már kifizettem. – Galina Arkagyjevna sokáig nézte Olgát, majd halkan megkérdezte: – Miért segítettél nekem? Hiszen tudod, mennyit bántottalak. A helyedben én biztosan nem nyitottam volna ajtót nekem.
Olga elgondolkodott.
– Talán azért, mert amikor legutóbb itt járt, azt mondta, hogy sajnálja. Nyolc év alatt először.
Galina Arkagyjevna elfordította a fejét, de Olga látta, hogy könnyes lett a szeme.
A visszakapott pénzből az asszony egy kis egyszobás lakást vásárolt egy téglaépület harmadik emeletén. Volt hozzá erkély, és az ablakok egy csendes udvarra néztek. Mindössze három buszmegálló választotta el Olgától.
A költözésben Igor segített, az a férfi, aki korábban mandarinos lekvárt ajándékozott Olgának. A testvérétől maradt egy kisteherautója, azzal vitte át a bútorokat.
A fél napos pakolás alatt Galina Arkagyjevna elmesélte neki az egész életét, káposztás piroggal kínálta, majd félrehívta Olgát.
– Ez a férfi legalább tud dolgozni a kezével. Ne hagyd elszalasztani!
– Ő nem a párom – tiltakozott Olga.
– Egyelőre – vágta rá az asszony.
Aznap este, kilenc órakor, Olga telefonja újra megcsörrent.
Galina Arkagyjevna hívta.
– Olga, feltettem a függönyöket. Sárgák, apró virágokkal. Biztosan azt fogod mondani, hogy ízléstelenek.
– Nem fogom.
– Dehogynem. Te mindig úgy hallgatsz, hogy az ember mindent ért belőle. Gyere át csütörtökön, és nézd meg őket! De semmit ne hozz, mindenem megvan. Ma egyedül mentem bevásárolni. Képzeld, nyolc év után először én vettem magamnak kefirt. És tudod mit? Akciós volt, kettőt adtak egy áráért!
Olga mosolyogva hallgatta.
Nyolc évvel korábban el sem tudta volna képzelni, hogy egyszer örömmel fogja hallgatni ezt a hangot. Most azonban boldoggá tette a tudat, hogy az asszony végre a saját otthonában él, a saját függönyei mögött, és maga döntheti el, milyen kefirt vásárol.
– Csütörtökön átmegyek, Galina Arkagyjejevna. Megnézem a függönyöket.
– És Igort is hozd magaddal! Sütök neki pirogot. Káposztásat vagy tojásosat szeret jobban? Mindegy, sütök mindkettőből!
– Nem a párom – ismételte Olga.
– Majd meglátjuk! – felelte az asszony, és letette a telefont búcsúzás nélkül.
Ez utóbbit legalább nem változtatta meg.
## És Kirill? Ő is megkapta a maga leckéjét
A júniusra tervezett esküvőből nem lett semmi.
Alina a bírósági ügy és az apja haragja után arra jutott, hogy az a férfi, aki hagyja, hogy az anyját kirakják az utcára, majd még a saját menyasszonyát sem képes megvédeni a következményektől, nem éppen főnyeremény.
Kirill holmiját ugyanúgy kockás táskákba pakolták, ahogy korábban az anyjáét. Aztán kitették a Fenyvespart lakópark gondozott gyepjére.
A férfinak nem volt hová mennie. Az autóját a bank elvitte a hitel elmaradásai miatt. Az utóbbi hónapokban ugyanis Kirill a fizetése jelentős részét Alina interneten rendelt ruháira, kozmetikumaira és egyéb vásárlásaira költötte.
Albérletre már nem maradt pénze.
Végül az anyjához költözött.
Olga ezt egy csütörtöki teázás alkalmával tudta meg. Galina Arkagyjevna azóta időnként meghívta magához, és a csütörtökök lassan új értelmet kaptak.
– Kirill nálam lakik – közölte az asszony, miközben megkeverte a teáját. – Már egy hete.
Olga felvonta a szemöldökét.
– És hogy viselkedik?
– Hogy viselkedik? Nem mosogat el maga után, a zoknijait szétszórja a lakásban, és issza a kefiremet. Ráadásul az enyém egy százalékos, nem is értem, hogyan bírja meginni! – sóhajtott. – És képzeld, arra kért, hogy hívjalak fel. Kérdezzem meg, visszafogadnád-e. Azt mondja, megbánta, amit tett.
Olga az ablak felé nézett. Az erkélyen ott állt a régi ibolya, amely túlélte a költözést, a vendégágyat és az egész családi drámát.
– És maga mit válaszolt neki?
Galina Arkagyjevna nyugodtan letette a csészét.
– Azt mondtam neki: „Fiam, emlékeztetnélek, hogy a válókeresetet te adtad be. Úgyhogy az, hogy hol fogsz lakni, mostantól a te problémád.”
Olga először csak elmosolyodott.
Aztán Galina Arkagyjevna is nevetni kezdett.
Nyolc év után először nevettek együtt úgy, hogy egyikük sem a másikon nevetett.
És talán ez volt a történet legnagyobb fordulata: Olga végül nem azért segített az egykori anyósának, mert elfelejtette a sok megaláztatást, hanem mert megértette, hogy az embernek nem kell kegyetlenné válnia csak azért, mert mások kegyetlenek voltak vele.
Galina Arkagyjevna pedig megtanulta, hogy a kedvességet nem lehet természetes szolgáltatásként elvárni, a családi kötelék pedig nem jogosít fel senkit arra, hogy másokat kihasználjon.
Kirill mindkettőjüktől kapott egy leckét. Csak éppen túl későn értette meg.
Te mit tettél volna Olga helyében?
Segítettél volna annak az anyósnak, aki nyolc éven át megalázott, de később maga is áldozatává vált a fia és a menyasszonya döntéseinek? Vagy becsuktad volna előtte az ajtót, és hagytad volna, hogy Kirill egyedül oldja meg a saját problémáját?
Írd meg kommentben, melyik oldalon állsz! Kíváncsi vagyok, szerinted Olga emberségesen cselekedett, vagy túl sokat tett azért, aki korábban egyetlen jó szót sem érdemelt tőle.
